2011. február 8., kedd

GYÓGYVÍZORSZÁG

Vízió: Ha gyógyvízország lennénk, akár mindannyian gazdagok lehetnénk.


Tételezzük fel, hogy valami csoda folytán a parlament úgy döntene- a kétharmados felhatalmazottság erejével-  hogy Magyarországon ezentúl minden erőforrást a gyógyvízellátásra és az ahhoz kapcsolódó háttérintézményekre kell fordítani. Az oktatást, az egészségügyet, a tudományos kutatást, a kereskedelmet és minden létező pénzügyi, kulturális, sport, valamint közigazgatási, informatikai és idegenforgalmi, valamint környezetvédelmi eszközt, a gyógyvízország fejlesztésére kell a jövőben fordítani.

Tételezzük fel, hogy holnaptól a honvéd és rendvédelem kiadásait- a közrend biztosítását szolgáló kereteket kivéve- jelentős mértékben csökkenteni fogják, az állami kiadásokkal együtt, hazánk adottságainak józan figyelembe vételével. Tömegközlekedést vesznek majd igénybe, az adófizetők pénzén luxusautókon dőzsölő kivételezettek és megszüntetésre kerülnek a havi egy millió forint fölötti jövedelmek. Bevezetik a teljeskörű vagyonadót és luxus adót rónak ki mindenkire, aki huszonöt millió forint fölötti gépjárművel, száz millió forint fölötti ingatlannal, repülőgéppel, helikopterrel, hajóval, vagy műkincsgyűjteménnyel rendelkezik. Mindaddig, míg öt év alatt a gyógyvízország létre nem jön.

Tételezzük fel, hogy kínai pénzügyi befektetők segítségével, öt év alatt gyógyfürdők ezreit, a hozzátartozó egészségügyi, szállodai létesítményekkel együtt felépítenének és üzembe helyeznének, minden más gazdasági és egyéb társadalmi, rendelkezésre álló energiát ezekre fordítanának s ezekbe csoportosítanának át. Országunk újjászületésének érdekében lemondana hazánk a politikai játékokról örökre, alkotmányban rögzítenék, hogy Magyarország : Gyógyvízország.

Tételezzük fel, hogy az egyházak, társadalmi szervezetek, minden rendű és rangú intézmények és egyesületek erre az alkotmányra esküdnének fel, erre, amely kijelenti, ismétlem, hazánk a Magyar Köztársaság, gyógyvízország. És aztán öt év múlva dőlne ide a világ minden tájáról a nép és a pénz.  Bió mezőgazdaság társulna a gyógyuláshoz és világszínvonalú orvosi, valamint gyógyszerellátás. A pihenni és gyógyulni vágyók, hangversenyek, képtárak és múzeumok százait látogatnák, kiváló sportolási és test edzési lehetőségek között válogathatnának. Gyógyvízországért érdemes lenne nemzeti együttműködésre hívni az embereket!

Dubai, meg a többi olajsejkség csak ministráns lehetne hozzánk képest, nemzeti jövedelmünk olyan magas lenne, hogy abból nemcsak államadósságunkat tudnánk kifizetni, de soha nem látott jólétet is tudnánk biztosítani minden magyar embernek! Mi hát az akadálya annak, hogy Gyógyvízország legyünk?! Tessék szíves tovább gondolni és tegye hozzá mindenki a saját elképzelését! Vajon mindez csak vízió?

1 megjegyzés:

  1. Már több víziót is olvastam az utóbbi években.
    Mind belepte a penész, mit politikusaink terjesztenek.
    barátsággal
    Laci

    VálaszTörlés