A versről

A vers olyan szülés, melynek eredménye lehet akár hibás is...
Megengedem, lehet akár torzszülött is. Testi hibás, nyomorék...
Sőt egyenest visszataszító, elmesérült csúnyaság...
A vers is halandó, de mégis kortalan...
Túl él egyrészt mindannyiunkat, másrészt az érdeklődés iránta lehet oly rövid, hogy kérész életűvé válva eltünik szemünk elől...
A vers egy sóhajnyi reflex világi dolgainkra, lehet üde és friss, de lehet dohos,büdös szájszagot terjesztő..
A vers kommentet nem érdemel, sőt tán tilos is lenne azzal érinteni...
A vers akkor is vers, ha gazdája annak tartja,bár egyébként semmi köze hozzá!
A vers egy exhibicionista böffenés...
Érezni belőle, ki mit evett azelőtt...
A vers egy csoda még gagyiságában is, mert szerzóje akkor is azt hiszi, hogy drágakő...
Tehát a vers olyan, mint a világmindenság két véglete, lehet, hogy csupán finggömbölyítés, de az is lehet, hogy a gyémánt köszörülése...
Majd elválik a vallatásnál, amit az olvasó követ el!
Már ha olyan hülye, hogy verset követel!

TE

Olyan vagy,
mint ábrándnak a józanodás,
vagy hordónak az abroncs,
éhes lónak az abrak,
révedező lánynak egy látomás.

Olyan vagy,
mint adomának kitalált személy,
vagy alamizsnának a koldus,
orgonának az illat,
gyöngének az áhított erély.

Olyan vagy,
mint szénának a boglya,
vagy barlangnak a fény,
szomjúzónak a víz,
szépségnek őrzött foglya.

Olyan vagy,
mint hegedűnek a vonó,
vagy sírásnak a könny,
kacagónak a nevetés,
nyugalmat s derűt hozó.

kóbor álom

felébredve
hogy csak fájjon
az egészet kitalálom
lélekvesztő plébániám
honvágy ölő
sors mániám
felserkenő vér áriám
kedvesem ha megtalálnám
vörösiszap
minden sorom
rárakódva
korom korom
feketén
a gyász évektől
soha nem írt
tanmeséktől
szundikáló ösztönök
vágyát őrző börtönök
fogvatartott szerelem
eltékozolt életem
az egészet kitalálom
felébredek
csak hogy fájjon
látomásom
kóbor álmom

Emlékfoszlányok

Amikor megismertelek,
virágba borultak a mandulafák.
Amikor megszerettelek,
már kinyíltak mind az orgonák.

Emlékablakom kitárom,
locsolva szerelemvirágom,
etetem vágyfüttyös madaram,
nógatom oktondi szamaram,
siratva bátortalanságom,
akkori kamaszvilágom.

Amikor elveszítettelek,
rozsdás lett minden margitvirág.
Akkor már hiába kerestelek,
csupasz lett fákon az ág.

Avarrá lettünk mindannyian.

IMA egy dohánytörő ASSZONYÉRT

Sok fürge blogger egymásnak feleselve nyomja, csak nyomja a billentyűzetet.
Bírja a klaviatúra az okosságokat éppúgy, mint a süketelést.
Aztán hirtelen egy hétfői hajnalon, ott a létai utcasoron, a szélső ház körül, megszűnt a tücsök ciripelés.
... Rémséges hajnalba fúltak az álmok s keserves volt az ébredés annak, aki látta mi történt ott, az erőszakkal berúgott ajtó mögött.
Két vadászpuska tüzelt, mint hajtott, űzött vadra szokás a biztos kilövés tudatában.
Mi meg csak ülünk itt, nyomjuk feszt a betűket, egymásnak dobva feleselt szavainkat, ott meg leölték a szép dohánytörő asszonyt.
Meglőve kamaszlánnyá cseperedő gyerekét is. Micsoda szennyes, vérszomjas népség, csürhe banda tagok.
Az elkövetők szemét rohadékok, mit lehet tenni, mit lehet tenni azon kívül, hogy mondjuk a magunkét, szapulva egymást s a drága időt. Kinézve fejeinkből látjuk-e őt, a meggyilkolt szép asszonyt, a dohánytörőt ?
Imádkozunk-e érte s mindazokért, akik erőszak áldozataiként fejezték be földi életüket ? Imádkozunk-e érte, a létai dohány törő asszonyért, az özvegyért, kinek tenyeréből kiolvashatta volna a sorsát Magyarország ?
Istenem, ne hagyd el mindazokat, akik elítélik e rémséget, melyet akkor ott nyílként lőttünk szívébe Európának.
Jaj mit fognak mondani és gondolni rólunk ezek után ? Ki viszi át a szerelmet majd a túlsó partra és hogy fognak átülni ezentúl galambok a verebekhez és hogy fogunk magunknak választani csillagot, ki fogja szeme kékjét visszaidézni, meg a platnin sütött tök illatát, kannában vizet ki fog majd hordani s danolászni a lácsó gácsó dalát ?
Ki fogja szoknyája alatt tüzelve, magához édesgetni férfiak simogató tenyerét, lányára feladni a cifra ruhát ? Istenem e szabad soros imával segíts bennünket ellenálláshoz is, mert bajban a haza, ha megtörténhetett ez és nem kondult meg minden harang és nem szólt erről minden prédikáció.
Istenem segíts meg minket !

EROTIKUS LIMERIK

Menő e nő, úgy hívják, Eszter.

Teste, akár egy szex szemeszter.

Ma éjjel ketten, egy heverőn

dolgoztak ezen a szeretőn.

Hogy férfiak? Neki mindegy, ha szexel.

MÁRCIUS

Rügyek, bimbók, újrakezdő fakadás,
tavaszt köszöntő áldomás.
Zöldellő hittel való buzdulás,
látomás, jön-e majd nagy változás.
Rügyek, bennük sejtelmes ígéretek,
megfejtésre váró képletek.
Várakozás, múló, születő életek,
sejtelmes kezdetek és végletek.
Bimbók, lányok kitárulkozása,
fényes jövőről álmodása.
Kívánós földek szomjuzása,
friss üdeség áradása.
Fakadás, kukkantó egy új világra,
csodálkozás a láthatárra.
Kibuggyanás nedves vágyra,
levél hozás csupasz ágra.
Áldomás, téltemető ravatalnál,
imádkozás, tájsimító boronánál.
Nincs is szebb a hét határnál,
újrakezdő nagyvilágnál.
Te reményt keltő Március,
nevedben tündér Árgius.
Szűzlány és jós Philarenus,
várlak, tőlem el ne fuss!

Sárgaházi makutyi karakutty

Ez most egy makutyi karakutty. Amúgy idebent minden rendben van. Senki nem ment el hazulról s megvan az összes kerék. Mind a száz. Piripócstól Kukutyimig. Dehogy vagyok én rabja magamnak. Egész jól kijövök velem. Ez az én belső világom. Kivetítem nektek, hogy ti is lássatok végre belőle valamit. Már, hogy is képzelném azt, amit képzelek, hogy mindez csak ezért történt, hogy ne kerüljek ide, ahol most vagyok. Na látjátok, nem is olyan bonyolult.

Ez itt az új hitem! Én találtam ki, én szabadalmaztattam. A terjesztés joga is az enyém. Örökre és még azon túl is, mindörökké! Tehát semmiben sem hiszek. Mégis megérintek mindenkit potenciálisan. Vettétek? Ne higyjetek semmiben. Humorra fel! Oltsátok be magatokat iróniával. Ne higyjetek senkinek. Nekem se! Röhögjetek ki bátran mindent és mindenkit. Engem is. Csak a mosdatlan szájúakat ne engedjétek közel. Ez a falka is lassan abbahagyja az ugatást. Látjátok, ennyi kellet csak, hogy egy nimbusz megdőljön! Nem elmenni kell innen, eléjük állni. Igyekezzetek!

Amit idáig írtam, az hatezernyolcszáztizenhat alkalommal jelent meg és kilencezerháromszázketten olvasták ! Hogy többen olvasták, mint ahányszor megjelent? Ez magától értetődik! Ja és még valamit. Mióta bent vagyok 15987-szer szóltam hozzá, számold ki, hogy az naponta mennyi. Beleértve a munkaszüneti napokat is.

Jó, nem bánom, nem nyargalok előre annyira. Még, hogy lovas nemzet vagyunk. Tiltakozom! Én meg a lovas! Na még csak az kéne! Gyalogos voltam világéletemben. Most meg bezártak ide a héttoronyba, ahol a nagy nullázók állnak őrt. 00 magánzárka, mert megint sokat pofáztam, fölöslegesen, öt éven keresztül. Mint egykori egyházalapító mondom néktek és mint ellensége nemes cselekedeteknek s barátja a túróscsuszának, hogy nincs sok időnk rendet rakni itt, ebben a zűrzavarban. Az ige hirdetése nem elég. Szellem szellentésekkel sem megyünk itt semmire. Valami több kell ide, a nick gigolók és nick lotyók virtuális perverzitásához, hogy fogyjon az árú, a romlott, messzire bűzlő, olajoshal szagú.

Gyertek kedveseim, csücsüljetek le ide, mellém. Hallgassátok az Urat: ""Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberekben bízik, és testi erõre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul szíve..." (Jer. 17,5) "...De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az ÚR a bizodalma" (Jer. 17,7).

A mai foglalkozásnak vége. Szálljatok magatokba, menjetek aludni. Doki! Maga is sipirc csicsikálni! Addig lesz legalább itt egy kis nyugalom! Azon az estén is nehezen aludtam el. Talán a mindennapi stressz miatt, vagy ki tudja. Lehet, hogy csupán a gyomromat terhelte túl az esti vacsora. Nagy folyók vize sodort valahová. Messze, ahol partot értem, lézerrel volt az égre vetítve: Democsokrácia. Arany Jánostól való, mint a Lacikonyha is, ahol írta "...kalmár, szatócs nép tördeli kezét, "Jesszuszt" kiáltoz s nem leli eszét..." Az álom már csak ilyen, csapongó. Egy koronás király várt, kit mindenki, csak úgy hányaveti módon lericsizett. A csörgősapkás fülembe súgta, újját szája elé téve: nem normális-mondta vigyorogva. Az ország sem, tette hozzá futva , szaladva. Amikor visszaért hozzám a kis bolond, a szemembe fújt valami port, amitől zuhanni kezdtem. Szférák zenéje, meg tündérek hada kisért. Sokáig lehettem elvarázsolt állapotban, igézetten, mélyaltatásban.

Egy ütést éreztem a fejemen, mint egy lórugás. A csörgősipkás kacagott, fölöttem pedig ott állt ricsikirály. A lába, vagy negyvennyolcas lehetett, rajta vasalt bőrbakancs, amolyan vadász, de inkább hóhér típusú. Kétszer rúgott. Az elsőnél leszakadt a homloklebenyem. Ahogy a lenhossékban feküdtem az acélasztalon s elkezdte fűrészelni a koponyámat a toronyőr arcú boncsegéd, már nem fájt úgy, mint előtte. Hajamat, a fejbőrrel együtt arcomra húzta, koponyám tetejét levette, mint egy fedőt. Így a király második rúgására már nem is emlékszem, mert közben felébredtem.

VERSKESERVES



Optimista Pista,
nyakában a sikerlista.

Jég hátán is megél,
míg vagyonáról regél.

Szemesnek álló világ,
aranyvázában ezüst virág.

Giccsfürdőben ripacsok,
vattacukor ragacsok.

Parkettáncos gigolók,
gazdagokat kukkolók.

Szegény legények,
tehénlepények.

AKI CSAK ÚGY

Aki csak úgy ír vakvilágba,
pártos lényét nem találva,
az részeg szavak
kavalkádja.

Aki csak néz de nem lát,
tévesztve erdőt meg fát,
magánkívül bolyong
tehát.

Aki csak vaktában szeret,
és ha kell ha nem rád nevet,
magányos vándor
lehet.

Aki csak mondja mily erős,
az gyengeségben tehetős,
mulatságos figura
antihős.

Aki csak úgy ír a vakvilágba,
lépre csal annak siráma,
formája bármilyen ügyes
makáma.