2016. március 18., péntek

A koldus kutyája

Gyűlik az apró, repedt tányérra dobva,
férfiarcon gyötrődések pokla,
ráncbarázdáiban gyűrt szenvedések,
árka mélyén bánatok tenyésznek,
átsüt rajtuk korgó éhezés,
a koldus-léttől szenvedés.

Kutyája nyaldossa képét,
pénzes tányérja szélét
annak, ki napok óta nem evett,
csak vizet ivott étel helyett,
sültről, gyümölcsről álmodott,
evés gyanánt csak bagót krákogott.

Aztán valaki hirtelen,
segítve majdani ételen,
papírpénzt dobott oda,
egyen, mire fáj foga.

Koldusunk hirtelen feláll,
kutyájára hangosan kiált:
gyere, Buksi, a rézangyalát;
megyünk, veszünk neked kaját...

2016. március 16., szerda

Nemzeti hitvallás ünnep után




Magyar vagyok, az már biztos!

Anyám lengyel származású, apám meg zsidó! Így aztán én is magyar vagyok, az már biztos!

No meg ember, gyarlóságaival, összes hibájával együtt, még akkor is ember, ha Camus szerint az egyetlen teremtmény a földön, aki nem akar az lenni ami!

Itthon maradtam, sokan elmentek. Van, aki hazajár, de vannak, akik sohasem. Megértem én Bartókot is, mikor azt mondja: „Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami itt történik, mondhatják. Viszont azt is lehetne mondani, bármilyen kátyúba kerül is az ország szekere, mindenkinek otthon kell maradnia és segíteni a dolgokon tőle telhetőleg. Csak az a kérdés, van-e belátható időn belül remény arra, hogy eredményes segítőmunkát lehet elérni.”

Ember vagyok, az már biztos!

Először ember és csak utána magyar! Szerintem mindenki így van vele. Ez a sorrend és ez meg nem fordítható! Aki megfordítja ezt a sorrendet, az a természet rendje ellen vét, beláthatatlan következményekkel. Olyan szimbiózis ez, melyben mégis a sorrend mégis meghatározó! Magyar vagyok akkor is, ha kivetkőzöm emberi mivoltomból! Törvényt sértek, életet oltok, hazát árulok, állatként viselkedek és a többi ehhez hasonló, magyar vagyok minden esetben! De ítéltetésem a jóban, vagy akár a rosszban is, nem magyarságom ítéltetése, nem cigányságomé, vagy zsidóságomé, nem puposságomé, vagy vallási, nemi hovatartozásomé, hanem emberi tettemé, magatartásomé! Így van ez mindenütt a világon, ahol normális a rend és a törvény!

Először ember vagyok és csak utána magyar! Emberi méltóságom ezért előbbre való nemzeti hitvallásomnál minden körülmények között! Legalább is ott, ahol valódi rend és valódi törvények vannak! Nem álságosak. Nem árvalányhajas, vattacukros mázba burkolt álnemzeti, népbódító hókuszpókuszokkal varázsolt rend a hozzá rendelt törvényekkel, hanem emberi és nemzeti együttesben lévő világ! Olyan világ melyben a sorrend nem felcserélhető. Emberi és nemzeti! Alkotmányban, berendezkedésben egyaránt olyan világ, ahol senki sem téveszti szem előtt, hogy az emberi méltóság előbbre való a nemzeti hitvallásnál! Mert nemzeti hitvallás nem létezhet emberi méltóság nélkül. De történelmi tapasztalataink tényként rögzítik, hogy fordítva, tragikusan már többször előfordult! Nemzeti hitvallás győzedelmeskedett nem egy esetben az emberi méltóság nélkül!

A kormányfő tegnapi ünnepi beszédjét majd sokféleképpen értelmezik, ki-ki üléspontjának megfelelően fogja kifejteni álláspontját akár elemzőként, akár mezítlábas bloggerként!

Így aztán bátorkodom én is közreadni véleményemet!

Nacionalista beszéd volt, közönségesen populista a javából! A kongassuk meg a vészharangot, a szálljunk szembe, a keressünk szövetségeseket, jelmondattal, mely így szólt: "javíthatatlan emberjogi harcosok falkái" akarnak kioktatni, megvádolni bennünket, magyarokat!

De kik? Tán az ENSZ menekültügyi részlege, tán őszentsége Ferenc pápa, vagy most éppen Brüsszel, a kvóta nótájával akar bennünket hamis szólamokra bírni? Nemzetünket akarja megfosztani függetlenségétől, az a Brüsszel ahová szövetségesként tartozunk? Ez a Brüsszel akarja sárba tiporni nemzeti hitvallásunkat? Ez a Brüsszel akarja törvények fölé helyezni magát azzal, hogy ránk kényszeríti akaratát? Ez az a Brüsszel, ahol tilos kimondani az igazságot, tehát hazudik?

És mi az igazság? A mi kormányunk igazsága az igazság, amit tegnapi beszédjében Orbán Viktor fejtett ki? A nemzeti hitvallás igazsága az emberi méltóság felett? Ez a velejéig magyar igazság, a nemzetállamiság? Amikor nemzeti adottságainknál fogva nem létezhetnénk Európán kívüliként többé?

Amikor a nemzeti szuverenitás mérvadó területei a kultúrára, a tudományra, a művészetekre és a sportra korlátozódnak egyre inkább és minden másban az egymásra utaltság dominál elsősorban? Akkor mire való ez a tegnapi melldöngetés?
Semmirevaló! 

2016. március 14., hétfő

FORR a DALOM

Részegen forr a dalom, mert ha én most (pénz)költő lehetnék, falusi csehóba üldögélnék, előttem nagyfröccs gyöngyöződne s a kocsmáros lány így köszönne: öreg már itt sincs ám hitel, hogy magát az ördög vinné el, annyit ivott már ingyen itt, nem adok többet az istenit és ne játssza itt a hazafit ,nem Pilvax ez csak egy krimó s hőbörögni már itt sem való, fogja hát azt a lap topot s menjen dolgára, hogy szokott, nem magának való hely ez, hol tegnap még ricsi király ivott...

És ne agitáljon itt nekünk, van már nékünk több eszünk annál, semmint elhiggyük magának, hogy jobb lesz majd a hazának, ha a fideszesekkel maradunk . Ne gyártson nekünk költeményt, adja fel inkább a reményt, hogy még egy fröccsöt kaphat itt , ha pedig abban a szép új világban hitt, gyorsan szedje cókmókjait, ne járassa a bolondját itt velünk, mert mindezért az írásért, majd elszámolással tartozik, jönnek vili willő és társai...

Aztán már csak forralt bort kapok, de attól is jól bekapok, már csak ülünk és dumálunk, kezünk lábunk megpihen, csak a szánk jár, de íziben. Felesel az ország, mindegy csak ne hős legyen, rózsdamaróban áztatja lábát a tett, a sarokban térdelnek kukoricán az ifjúi tüzes gondolatok, fecsegő nép portéka árus kezében, dermedt forradalmi mozdulatok, szmogriadóban fuldoklik az ének, az öreg hősök kitüntetéseikkel indulókat fújnak s közben heherésznek, mikalimók, meg a year songok, tömő-sokknék a huncutok...

Tétlenség feneketlen kútja nyeli mind a feszült várakozást, látjátok ott a falusi csehóban ti is, a szabadságolt szabadságharcos, vak költő álruhást, magába roskadt tekintetében kihunyt hexameterekkel, rím temetője kriptájában szunnyadnak versei minden forradalmi időknek s gondolatoknak, így forrt a bor s így mondhattam el, hogy nekem most forr a dalom, mert itt a nyakunkon az ünnepelt forradalom, meg a kardle huszárok, a kópé góbék, ez itt nekik jó alkalom....

És ki tudja azt, hogy mi lesz majd holnapután? Ha megkérdezi majd az unokám, hogy ti normálisak voltatok, amikor zálogba adtátok a holnapot? Mit feleljek majd neki, ha majd ő is balról figyeli a jobbról előzőket itt, kik előidézik a tragikus, balesetveszélyes helyzetet, mint mindig történelmünk során, ha sorscsapás vágott sebet a hazán. De vannak itt nékik segítő, tartózkodó szemérmesek, a pártosságtól ódzkodó széna-szőke negédesek, kik pár évvel ezelőtt még nem merték kimondani azt, amit ma képesek...

Minden sorom makáma is lehetne, ha nem lennének ünnepi, forradalmi napok, a sok baromi adok-kapok, meg a helyzet itten, hol már véleményért is ölnek, kell ez a hatökörnek, mindez most kaparja torkom és kokárdás sorsom rég kihunyt lelkesedésembe fojtom, amikor világgá kiáltom: forr a dalom, forradalom, vagy most már végleg elhagyom a vak vezet világtalant, inkább ezt az egészet csak kitapogatom, a laptopot meg eldobom, hiába no, ez ma egy ilyen forradalom...

Egy szerelem története

Láttalak téged,
mikor szaladtál felém.
Sütött rám a nap.

Láttalak téged,
más karjába omolva.
Leszakadt az ég.

Láttalak téged,
álmomban hogy kacagtál.
Megbocsátottam.

2016. március 13., vasárnap

Ünnep előtti hangulatban


Vannak, akik facebook oldalukon fennen hirdetik, hogy nem mennek március 15-én sehová, mert szerintük „a magyar társadalom jelenleg éretlen a demokráciához. át kell esnie a "jobbik" fertőzésén, mint egy gyerekbetegségen”. Aztán a sületlenségeket az udvarhölgyek közül többen meg is támogatják azzal, hogy bizony nem elég demokráciát hirdetni, hanem úgy is kell viselkedni. Az idegenbeszakadt rasszizmusszakértő pedig kimondja a szentenciát: „El kellene felejteni a nemzeti ünnepeket úgyis. Csak antidemokratikus irányba terelik az országot.” Zagyvaság, zagyvaság hátán.

Mások demokrata ellenállás közösségükkel úgy hívnak megszokott sátorhelyükre, mintha az egyben kormányváltást is jelentene egyben, mindenáron közérdeklődést óhajtva csapódnak hol ide, hol oda.Demokratikus Magyarországért Civil Társaság  is felvonulást jelentett be a Múzeum körútra, amit a rendőrség először nem vett tudomásul, sajtóhírek szerint azért, mert a szervezet vezetője, Büki Zoltán által bejelentett 8-10 ezer ember „nem férne el” a 40-50 ezer ünneplő mellett. A bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát, és megállapította, hogy a rendőrségnek a bejelentést érdemben kellett volna vizsgálnia, illetve hogy a gyülekezési jog korlátozása nem volt feltétlenül szükséges. - adta hírül az Index.

A kormány hazai és import bértapsolókkal erősítve, középiskolásokat is toborozva, a TEK felügyelete mellett és a migrációs válsághelyzet kihirdetésének védőszárnya alatt, szerintük szabadon ünnepel majd az általuk létrehozott Arany Jánosi democsokráciában! Az ellenzék pedig különutasságát bemutatva, szokás szerint menjen ki merre lát alapon szónokol majd, mindenki saját pecsenyéjét sütögetve.

Az MSZP Mit kíván a magyar nemzet? - Március 15. az NVI előtt, kopasz izomagyúak okozta sebeit nyalogatva gyülekezik az Alkotmány utcában, míg az LMP meghívójában a Pilvax kávéház előtt ünnepel. A cukipofa radikálisok a Petőfi szobornál gyülekeznek. Az oktatás ügyének képviselői, a civilek Tanítanék Tüntetés az oktatás szabadságáért március 15-én címmel meghirdetett tüntetéses megemlékezésére több párt és szervezet is jelentkezett, logók, zászlók nélkül, ők a Hősök-teréről indulnak majd az ország házához.

Pécsett a szocialista szónok meghívása miatt a többiek bojkottálják a szereplést, míg másoknak eszük ágában sincs kezdeményezni közös ünneplést! Ez már csak egy ilyen ország és ez már csak egy ilyen ellenzék. Sára a jósnő háromszázezres Kossuth-téri összejövetelt jelez, állítólag titkosszolgálati kiszivárogtatásokra alapozva, míg a szkeptikus szóvivő intimpista azt harsogja, jó ha lesznek ötezren. Döntse el az olvasó majd, hogy ünnepváró, vagy rontó hangulatban várja-e március 15-ét.

Megágyazott az ünnepnek rendesen az illiberális államot építő, unortodox gazdaságpolitikát hirdető kormány és bagázsa. Wellness földalatti panoptikumával, várbeli alapítványi vinotékájával, a felcsúti kisvasutas azeri KGB vezérőrnagy sírjánál tett látogatásával, brüsszeli vétó hadjáratával, esztelen körítést adott az idei március 15-nek. Aki a harmadik évezred elején, négybetűs simicskázott kormányfőként olyan kijelentést tesz, hogy „Létrejött a világtörténelem legbizarrabb koalíciója az embercsempészek, a jogvédő civil aktivisták és az európai csúcspolitikusok között arra, hogy tervezetten ideszállítsanak sok millió migránst”, ott fejben valami nem stimmel. És mégis szónokolni fog. Lesz képe hozzá!

2013. január 16., szerda

EZEK


Ezek hülyének néznek bennünket. Nem mi engedtük hőssé futni a gyilkost. Akkor ki áll a gyilkosok pártján? Ők, akik pöffeszkedve kéjelegnek az államadósság csökkentésében elért pár százalékos sikerükben, közben lapítanak arról, hogy milyen nagymértékben csökkentek devizatartalékaink. Ők, akik frakcióvezetőjük útján fennen hirdették, hogy megvédenek minden cigányt és zsidót, alibi reakciókkal tűrik, hogy leállatozzák, vagy listázzák azokat.

 
Ezek azt hiszik, nekik mindent lehet, bármit megtehetnek velünk. Megmondják, ki lehet egyház és ki nem. Közbiztonság két hetes rendbetételéről szavaltak, de erre két esztendő sem volt elég, majd minden munkanapra jut egy életellenes bűncselekmény. Erős Magyarországot vizionáltak, fölényes győzelmüket megelőzően, majd kétharmados erejükkel Európa egyik leggyengébb láncszemévé tették hazánkat.

 
Ezek úgy viselkednek, mintha minden rendben lenne. Kihasználják a közhangulat borúlátását, az elégedetlenséget is megkísérlik a maguk javára fordítani, mindent megtesznek azért, hogy megosszák a politikájukkal szembeni ellenzéket. Bank ellenes hangulatot gerjesztenek, miközben ők is tudják, hogy nélkülük nincs növekedés. Senkit nem hagynak az út szélén papolták, miközben az elmúlt húsz esztendőben soha nem látott méreteket öltött az elszegényedés.

 
Ezek felelőtlen, eszetlen kijelentéseikkel ország-világ előtt lejáratnak bennünket, magyarokat. A ne azt figyeljék, amit mondok szabadságharcosságától, a piros popsisokig, a pávatáncos politikai sasszézástól, a kössük fel magunkatig, a nyuggerezéstől odáig, hogy akinek semmije sincs az annyit is ér. A romkocsmázóktól a félázsiai származékokig, a negyvenhétezerből is meg lehet élnitől a regisztrációs cirkuszig, a Moszkva után Brüsszel sem diktálhat nekünktől, a nem leszünk gyarmatig.

 
Ezek hülyének néznek bennünket! Ha hagyjuk! Ha egyéni és csoport érdekeink elvarázsolva bennünket nem engedik majd, hogy közös nevezőre jussunk! Ha részkérdések vitáiban pocsékolva az időt elfelejtjük közös célunkat, megszabadulni bármi áron ezektől. Ha nem használjuk ki minden lehetséges fórumon a regnáló hatalom visszásságának ostorozását, érthető, egyszerű szavakkal fordulva a választókhoz, emberek, ezek palira vettek bennünket!

2012. április 15., vasárnap

Szabad ötletelni

 Recenzió(m)

      A Költészet Napján kiről is folynának beszélgetések, találgatások, elmélkedések, ha nem József Attiláról. Ez nem csak természetes, hanem méltán elvárható az irodalmat szívükön hordozók számára. Mondhatnám azt is, kötelesség, csak ez a szó nem illik bele a józsef attilai szabad világba, amiből, bizonyos események kapcsán az az érzésem támadt, mintha nem nyújtott volna eleget, és kis ásóval a kezünkben, egyre mélyebben ásunk bele.
Óriási ajándékdobozt hagyott hátra, de mi, a csomagolópapíron felejtett pecsétet kezdjük elemezni, és újraelemezni.
      Már-már úgy érzem magam, mint egy kukkoló, akit elcsalnak az ismerősök, hogy kilessük valaki titkait. Mennyivel izgalmasabb így bámészkodni, mint meghívás alapján. Hiszen a nem várt látogató előtt nyitott könyv a titok, de a vendég elől elzárjuk, és rendet rakunk magunkban.
Nem volt-e elég, amit a tenyerére rakott, a lelkét, a biztonságát, életét? Nem, nekünk ez már kevés, hát vájkáljunk jó mélyre, hátha feltör valami gejzír, vagy bűzös láp, amivel aztán növelhetünk népszerűséget, lehet akár jövedelmező tevékenységre is hasznosítani.
Eddig szükség volt a költő verseire, most az izgalom hatására már elmegyünk mellettük, és fontosabbnak tartjuk lelke sebzett résein besurranva felrotyogtatni azt a keserves kulimászt, amit azt sem tudunk milyen helyzetben, állapotban irkált firkált össze, és remek előadásban, könyvben a nagyközönség elé hinteni.
Egyébként, ha már módom volt olvasni belőle, el kell mondanom, hogy ennek ellenére, vagy éppen ezért, amit olvastam, minden tiszteletem az övé. Addig amíg mi, az álszemérmes, álszentek csak titkos gondolatainkban merünk így nyilatkozni, addig ő, mit sem bánva leírta azokat.
Találgatunk. Vajon szándékosan? Talán igen. Volt annyira értelmes, hogy szándékosan, mert tudott szenvedni, és tudott lelkiismeretet ébreszteni.
Mielőtt elszörnyülködnénk, szögezzük le azt a tényt, hogy ő is embernek született. Érzésekkel, génekkel, sejtekből épült fel, nem volt Isten, sőt még bálvány sem volt saját korában. De volt gazdag belső képi világa, amit nem sajnált tőlünk, és szétosztotta nekünk, önként, hittel, ajándékul, és erre kellene fókuszálni továbbra is, és mint utódkertészek ültetni és termőre nevelni a csemetéket.
Tudatosan írt, megjósolta saját eljövendő magasságát, amikor kiemelkedik a szürkeségből, és elismerik zseni voltát.
      Zseni volt. A zseni megteheti, hogy különleges képességét arra használja fel, amire neki jólesik.
Neki is joga volt úgy gondolkodni, hogy könnyítsen belső indulatain. Hogy ezt leírta? Talán nem azért tette, hogy a későbbiekben ez adjon okot arra, hogy kivesézzük, netán kiábrándítsunk belőle fiatal, a vele való megismerkedést most elkezdő nemzedéket? Ezt tette, hiszen ezt várták el tőle. Csak szót fogadott. Mint tudjuk, nem a nyilvánosságra szánta, orvosi dokumentum volt, egy patológiai jegyzet, aminek kiteregetése az orvosi titoktartási eskü megszegésének határait súrolja.
     Mint olvasója, kedvelője szólok hasonlóan gondolkodó embertársaim nevében, hogy a  költőt a versei miatt szeressük, ne az életéért, sorsáért, életrajzi elemiért. Ha találunk közös pontokat, még jobban szeressük!  Annak, csak örülnünk kellene, ha versei és egyéb írásai, tanulmányai, - itt kiemelném doctorandusi felkészülésére szánt éveit, - (amiről talán lényegesebb lenne beszélnünk), hogy még emberként élni is volt ideje.