Ébredj!

Elnézlek.

Mintha magányos lennél,
már csak a sors játszik véled,
arcodon bánat,
a vígság utadról el-eltéved.

Elhalni látszik
pirosló tüzes szenvedélyed.

Öregszel talán?

Emlékszem én,
édes vagy Te,
méz csorog a kútjaidból,
ígéretfölded Kánaán,
Sodoma bűnös hűtlensége
hozzád még messze áll.

Te izzadságból nyerted sódat,
belőlem is,
ontsd vissza ránk a régi jódat,
meséljek jó hírt felőled is.

Tavaszi zsongó március,
ünnepre hívj
növendék ifjút, gyermeket,
űzzék el rólad
magányba burkoló felleged!

Tarkállani fog az utca, tér,
a kicsi zászlók lengjenek,
ébredj fel, Hazám, ne higgy már
a rontó embereknek!