Ez most egy makutyi karakutty. Amúgy idebent minden rendben van. Senki
nem ment el hazulról s megvan az összes kerék. Mind a száz. Piripócstól
Kukutyimig. Dehogy vagyok én rabja magamnak. Egész jól kijövök velem. Ez az én
belső világom. Kivetítem nektek, hogy ti is lássatok végre belőle valamit. Már,
hogy is képzelném azt, amit képzelek, hogy mindez csak ezért történt, hogy ne
kerüljek ide, ahol most vagyok. Na látjátok, nem is olyan bonyolult.
Ez
itt az új hitem! Én találtam ki, én szabadalmaztattam. A terjesztés joga is az
enyém. Örökre és még azon túl is, mindörökké! Tehát semmiben sem hiszek. Mégis
megérintek mindenkit potenciálisan. Vettétek? Ne higyjetek semmiben. Humorra
fel! Oltsátok be magatokat iróniával. Ne higyjetek senkinek. Nekem se!
Röhögjetek ki bátran mindent és mindenkit. Engem is. Csak a mosdatlan szájúakat
ne engedjétek közel. Ez a falka is lassan abbahagyja az ugatást. Látjátok, ennyi
kellet csak, hogy egy nimbusz megdőljön! Nem elmenni kell innen, eléjük állni.
Igyekezzetek!
Amit idáig írtam, az hatezernyolcszáztizenhat alkalommal
jelent meg és kilencezerháromszázketten olvasták ! Hogy többen olvasták, mint
ahányszor megjelent? Ez magától értetődik! Ja és még valamit. Mióta bent vagyok
15987-szer szóltam hozzá, számold ki, hogy az naponta mennyi. Beleértve a
munkaszüneti napokat is.
Jó, nem bánom, nem nyargalok előre annyira. Még,
hogy lovas nemzet vagyunk. Tiltakozom! Én meg a lovas! Na még csak az kéne!
Gyalogos voltam világéletemben. Most meg bezártak ide a héttoronyba, ahol a nagy
nullázók állnak őrt. 00 magánzárka, mert megint sokat pofáztam, fölöslegesen, öt
éven keresztül. Mint egykori egyházalapító mondom néktek és mint ellensége nemes
cselekedeteknek s barátja a túróscsuszának, hogy nincs sok időnk rendet rakni
itt, ebben a zűrzavarban. Az ige hirdetése nem elég. Szellem szellentésekkel sem
megyünk itt semmire. Valami több kell ide, a nick gigolók és nick lotyók
virtuális perverzitásához, hogy fogyjon az árú, a romlott, messzire bűzlő,
olajoshal szagú.
Gyertek kedveseim, csücsüljetek le ide, mellém.
Hallgassátok az Urat: ""Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberekben
bízik, és testi erõre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul szíve..." (Jer. 17,5)
"...De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az ÚR a bizodalma" (Jer.
17,7).
A mai foglalkozásnak vége. Szálljatok magatokba, menjetek aludni.
Doki! Maga is sipirc csicsikálni! Addig lesz legalább itt egy kis nyugalom! Azon
az estén is nehezen aludtam el. Talán a mindennapi stressz miatt, vagy ki tudja.
Lehet, hogy csupán a gyomromat terhelte túl az esti vacsora. Nagy folyók vize
sodort valahová. Messze, ahol partot értem, lézerrel volt az égre vetítve:
Democsokrácia. Arany Jánostól való, mint a Lacikonyha is, ahol írta "...kalmár,
szatócs nép tördeli kezét, "Jesszuszt" kiáltoz s nem leli eszét..." Az álom már
csak ilyen, csapongó. Egy koronás király várt, kit mindenki, csak úgy hányaveti
módon lericsizett. A csörgősapkás fülembe súgta, újját szája elé téve: nem
normális-mondta vigyorogva. Az ország sem, tette hozzá futva , szaladva. Amikor
visszaért hozzám a kis bolond, a szemembe fújt valami port, amitől zuhanni
kezdtem. Szférák zenéje, meg tündérek hada kisért. Sokáig lehettem elvarázsolt
állapotban, igézetten, mélyaltatásban.
Egy ütést éreztem a fejemen, mint
egy lórugás. A csörgősipkás kacagott, fölöttem pedig ott állt ricsikirály. A
lába, vagy negyvennyolcas lehetett, rajta vasalt bőrbakancs, amolyan vadász, de
inkább hóhér típusú. Kétszer rúgott. Az elsőnél leszakadt a homloklebenyem.
Ahogy a lenhossékban feküdtem az acélasztalon s elkezdte fűrészelni a koponyámat
a toronyőr arcú boncsegéd, már nem fájt úgy, mint előtte. Hajamat, a fejbőrrel
együtt arcomra húzta, koponyám tetejét levette, mint egy fedőt. Így a király
második rúgására már nem is emlékszem, mert közben
felébredtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése