FORR a DALOM
Részegen forr a dalom, mert ha én most (pénz)költő lehetnék, falusi csehóba üldögélnék, előttem nagyfröccs gyöngyöződne s a kocsmáros lány így köszönne: öreg már itt sincs ám hitel, hogy magát az ördög vinné el, annyit ivott már ingyen itt, nem adok többet az istenit és ne játssza itt a hazafit ,nem Pilvax ez csak egy krimó s hőbörögni már itt sem való, fogja hát azt a lap topot s menjen dolgára, hogy szokott, nem magának való hely ez, hol tegnap még ricsi király ivott...
És ne agitáljon itt nekünk, van már nékünk több eszünk annál, semmint elhiggyük magának, hogy jobb lesz majd a hazának, ha a fideszesekkel maradunk . Ne gyártson nekünk költeményt, adja fel inkább a reményt, hogy még egy fröccsöt kaphat itt , ha pedig abban a szép új világban hitt, gyorsan szedje cókmókjait, ne járassa a bolondját itt velünk, mert mindezért az írásért, majd elszámolással tartozik, jönnek vili willő és társai...
Aztán már csak forralt bort kapok, de attól is jól bekapok, már csak ülünk és dumálunk, kezünk lábunk megpihen, csak a szánk jár, de íziben. Felesel az ország, mindegy csak ne hős legyen, rózsdamaróban áztatja lábát a tett, a sarokban térdelnek kukoricán az ifjúi tüzes gondolatok, fecsegő nép portéka árus kezében, dermedt forradalmi mozdulatok, szmogriadóban fuldoklik az ének, az öreg hősök kitüntetéseikkel indulókat fújnak s közben heherésznek, mikalimók, meg a year songok, tömő-sokknék a huncutok...
Tétlenség feneketlen kútja nyeli mind a feszült várakozást, látjátok ott a falusi csehóban ti is, a szabadságolt szabadságharcos, vak költő álruhást, magába roskadt tekintetében kihunyt hexameterekkel, rím temetője kriptájában szunnyadnak versei minden forradalmi időknek s gondolatoknak, így forrt a bor s így mondhattam el, hogy nekem most forr a dalom, mert itt a nyakunkon az ünnepelt forradalom, meg a kardle huszárok, a kópé góbék, ez itt nekik jó alkalom....
És ki tudja azt, hogy mi lesz majd holnapután? Ha megkérdezi majd az unokám, hogy ti normálisak voltatok, amikor zálogba adtátok a holnapot? Mit feleljek majd neki, ha majd ő is balról figyeli a jobbról előzőket itt, kik előidézik a tragikus, balesetveszélyes helyzetet, mint mindig történelmünk során, ha sorscsapás vágott sebet a hazán. De vannak itt nékik segítő, tartózkodó szemérmesek, a pártosságtól ódzkodó széna-szőke negédesek, kik pár évvel ezelőtt még nem merték kimondani azt, amit ma képesek...
Minden sorom makáma is lehetne, ha nem lennének ünnepi, forradalmi napok, a sok baromi adok-kapok, meg a helyzet itten, hol már véleményért is ölnek, kell ez a hatökörnek, mindez most kaparja torkom és kokárdás sorsom rég kihunyt lelkesedésembe fojtom, amikor világgá kiáltom: forr a dalom, forradalom, vagy most már végleg elhagyom a vak vezet világtalant, inkább ezt az egészet csak kitapogatom, a laptopot meg eldobom, hiába no, ez ma egy ilyen forradalom...
És ne agitáljon itt nekünk, van már nékünk több eszünk annál, semmint elhiggyük magának, hogy jobb lesz majd a hazának, ha a fideszesekkel maradunk . Ne gyártson nekünk költeményt, adja fel inkább a reményt, hogy még egy fröccsöt kaphat itt , ha pedig abban a szép új világban hitt, gyorsan szedje cókmókjait, ne járassa a bolondját itt velünk, mert mindezért az írásért, majd elszámolással tartozik, jönnek vili willő és társai...
Aztán már csak forralt bort kapok, de attól is jól bekapok, már csak ülünk és dumálunk, kezünk lábunk megpihen, csak a szánk jár, de íziben. Felesel az ország, mindegy csak ne hős legyen, rózsdamaróban áztatja lábát a tett, a sarokban térdelnek kukoricán az ifjúi tüzes gondolatok, fecsegő nép portéka árus kezében, dermedt forradalmi mozdulatok, szmogriadóban fuldoklik az ének, az öreg hősök kitüntetéseikkel indulókat fújnak s közben heherésznek, mikalimók, meg a year songok, tömő-sokknék a huncutok...
Tétlenség feneketlen kútja nyeli mind a feszült várakozást, látjátok ott a falusi csehóban ti is, a szabadságolt szabadságharcos, vak költő álruhást, magába roskadt tekintetében kihunyt hexameterekkel, rím temetője kriptájában szunnyadnak versei minden forradalmi időknek s gondolatoknak, így forrt a bor s így mondhattam el, hogy nekem most forr a dalom, mert itt a nyakunkon az ünnepelt forradalom, meg a kardle huszárok, a kópé góbék, ez itt nekik jó alkalom....
És ki tudja azt, hogy mi lesz majd holnapután? Ha megkérdezi majd az unokám, hogy ti normálisak voltatok, amikor zálogba adtátok a holnapot? Mit feleljek majd neki, ha majd ő is balról figyeli a jobbról előzőket itt, kik előidézik a tragikus, balesetveszélyes helyzetet, mint mindig történelmünk során, ha sorscsapás vágott sebet a hazán. De vannak itt nékik segítő, tartózkodó szemérmesek, a pártosságtól ódzkodó széna-szőke negédesek, kik pár évvel ezelőtt még nem merték kimondani azt, amit ma képesek...
Minden sorom makáma is lehetne, ha nem lennének ünnepi, forradalmi napok, a sok baromi adok-kapok, meg a helyzet itten, hol már véleményért is ölnek, kell ez a hatökörnek, mindez most kaparja torkom és kokárdás sorsom rég kihunyt lelkesedésembe fojtom, amikor világgá kiáltom: forr a dalom, forradalom, vagy most már végleg elhagyom a vak vezet világtalant, inkább ezt az egészet csak kitapogatom, a laptopot meg eldobom, hiába no, ez ma egy ilyen forradalom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése